A depresszió kezelése, tünetei, alternatívái

Természetesen a depresszió biológiai hétterén kívül van genetikai és családi generációs  háttere is. Előfordul a depresszió okaként, hogy a gyerek visszahúzódó és passzív lesz a fizikai és/vagy lelki abúzus után. Sokszor az agresszió hátterében a gyerekeknél és a felnőtteknél is kémiai irritáció áll, vagyis attól változik a biokémiánk, hogy mit ettünk, mit lélegeztünk be, és mit érintettünk meg. A családi-genetikai depresszió az öröklésről informál a felmenők között potenciálisan előforduló diabétesz, öngyilkosság és alkoholizmus tekintetében.

A depresszió megoldási lehetőségei a következő területekre fókuszálnak a szokásos terápiás vonulaton túl.

  • testmozgás, mely rendszeres, és fokozatosan felépített. Ez önbizalmat, kompetenciaérzést és jobb közérzetet biztosít.
  • szociális kommunikáció, úgymint önkéntes munka, mások segítése. Mindez fizikai aktivitást, pozitív gondolatokat (pl. a dependencia csökkenése, adás képességének megtapasztalása), és csökkenő stresszt eredményez.
  • táplálkozás, mely egészséges, és az alkatnak, aktuális állapotnak, évszaknak és égövnek megfelelő.
  • stressz csökkentés, mivel a kortizol a stressz kapcsán emelkedik meg, amely magával hozza az inzulinszint csökkenését. A depressziósok fokozott kortizolszintje egy állandó, kimerítő készenléti állapot, amelyet mögöttesen az ACTH hormon okoz, melyet viszont a CRH hormon befolyásol. Így válik teljessé a hipothalamusz – hipofízis – mellékvesekéreg tengely működése. Jó tudni, hogy 5 perc alapos düh 6 órán át tartó kortizolszint csúcsot okoz, továbbá, hogy 5 perc törődés magunkkal vagy másokkal (pl. ima, meditáció) 6 óra hosszan erősebbé teszi az immunrendszert.
  • A test méregtelenítése. Aktuális ismereteink szerint 40 kémiai anyag képes az idegrendszerben depressziót indukálni.
  • Spirituális aspektus. Mit tanulhatunk a depresszióból? Esetleg azt a meggyőződést, hogy akkor is hinni kell, amikor nem ragyog a Nap.

A hangulatot befolyásoló idegrendszeri régiók

Az agyi képalkotás egyre inkább kifinomult formái – például a pozitronemissziós tomográfia (PET), az egyfotonos foton emissziós tomográfia (SPECT) és a funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) – sokkal jobban megvizsgálják a működő agyat, mint az régen sikerült. Az fMRI vizsgálat például nyomon követheti azokat a változásokat, amelyek akkor következnek be, amikor az adott agyi régió reagál a különböző feladatok során. Így például a fehér elefántra gondoló személy agyából egy nagy fehér foltot már képesek voltak detektálni.

A PET vagy SPECT szkennelés az egyes agyi neurotranszmitter receptorok eloszlásának és sűrűségének mérésével képes az agy feltérképezésére.

E technológiák használata jobb megértést eredményezett abban, hogy mely agyterületek szabályozzák a hangulatot, és hogyan befolyásolhatják más funkciók, például a memória és a depresszió alakulását. A depresszióban jelentős szerepet játszó területek az amygdala, a thalamus és a hippocampus.

A kutatások azt mutatják, hogy a hippocampus egyes depressziós embereknél összezsugorodott. Például egy, a Journal of Neuroscience-ban közzétett fMRI tanulmányban a vizsgálók 24 olyan nőt tanulmányoztak, akiknél előfordult depresszió. Átlagosan a hippocampus a depressziós nőknél 9-13%-kal volt kisebb, mint akik nem voltak depressziósak. Minél komolyabb volt a nő depressziója, annál kisebb volt a hippocampusa. A depresszióban szerepet játszó stressz kulcsfontosságú tényező lehet itt, hiszen a szakértők szerint a stressz lecsökkentheti, gátolhatja az új idegsejtek létrehozását a hippocampusban.

A kutatók feltárták a hippocampus neuronjai lassú létrehozásának és a depresszív hangulatok lehetséges kapcsolatát. Ezt az elméletet egy érdekes tény támogatja, mely az antidepresszánsokról szól. Ezek a gyógyszerek azonnal támogatják a kémiai átvivőanyagok (neurotranszmitterek) koncentrációját az agyban. Az emberek általában több hétig vagy akár hónapig nem kezdik jobban érezni magukat. A szakértők már régóta azon tűnődtek, hogy ha a depresszió elsősorban a neurotranszmitterek alacsony szintjének köszönhető, az emberek miért nem érzik magukat jobban, amint a neurotranszmitterek szintje nő az idegsejtekben.

A válasz lehet az, hogy a hangulat csak akkor javul, amikor az idegek osztódnak és új kapcsolatokat alakítanak ki, amely hetekig tart. Valójában az állatkísérletek kimutatták, hogy az antidepresszánsok a hippocampusban elősegítik az idegsejtek növekedését és fokozott elágazását. Tehát az elmélet szerint ezeknek a gyógyszereknek az igazi értéke új neuronok létrehozása (neurogenesis) lehet, továbbá az idegsejtek közötti kapcsolatok erősítése és az információáramlás javítása az idegi áramkörök között. Ha ez a helyzet, olyan gyógyszereket fejleszthetünk ki, amelyek kifejezetten elősegítik a neurogenezist, abban a reményben, hogy a betegek hamarabb reagálnak, mint a jelenlegi kezelések esetében.

 A hangulat idegrendszeri központjai

Amygdala: Az amygdala része a limbikus rendszernek, amely az agy mélyén olyan struktúrákból áll, amelyek olyan érzelmekkel vannak kapcsolatban mint a harag, az öröm, a bánat, a félelem és a szexuális izgalom. Az amygdala akkor aktiválódik, amikor egy személy emocionálisan feltöltött emlékekre emlékszik mint amilyen egy ijesztő helyzet. Az amygdala aktivitása magasabb, ha valaki szomorú vagy klinikailag depressziós. Ez a fokozott amygdala-aktivitás a depresszióból való kilábalás után is folytatódik.

Thalamus: A thalamus kapja a legtöbb érzékszervi információt, és továbbítja azt az agykéreg megfelelő részére, amely magas szintű funkciókat irányít, mint például beszéd, viselkedési reakciók, mozgás, gondolkodás és tanulás. Néhány kutatás azt sugallja, hogy a bipoláris zavar a thalamusban jelentkező problémákból eredhet, amely segít az érzékelési bemenetnek a kellemes és kellemetlen érzések összekapcsolására.

Hippocampus: A hippocampus a limbikus rendszer része, központi szerepet játszik a hosszú távú memória működésében és az emlék feldolgozásában. A hippocampus és az amygdala közötti kölcsönhatás az “egyszer megharapott, másodjára félénk” hozzáállást jelentheti. Az agynak ez a része a félelem regisztrálását jelenti, amikor egy ugató, agresszív kutyával szembenéz, és egy ilyen tapasztalat emléke arra késztet bennünket, hogy a kutyákat, melyekkel az életben később találkozunk, ez alapján osztályozza. A hippocampus egyes depressziós emberekben kisebb (sorvadt), és a kutatás azt sugallja, hogy a stressz hormon folyamatos jelenléte gátolja az idegsejtek növekedését ebben az agyban.

A depresszió típusai

Különböző típusú depresszív rendellenességek léteznek. A tünetek a viszonylag kismértékű és nagyon súlyos betegségek között mozoghatnak, ezért hasznos tudatában lenni a különbségnek a betegségek és a sajátos tünetek között.

Súlyos depresszió

A súlyos depressziót néha súlyos depressziós rendellenességnek, klinikai depressziónak, unipoláris depressziónak vagy egyszerűen depressziónak nevezik. Levert hangulatot és/vagy az érdeklődés elvesztését jelenti a szokásos tevékenységekben, valamint egyéb tünetekben jelenik meg. A tünetek a legtöbb napon tapasztalhatóak és legalább két hétig tartanak. A depresszió tünetei zavarják az élet minden területét, beleértve a munkát és a társadalmi kapcsolatokat. A depresszió enyhe, mérsékelt vagy súlyos lehet; illetve melankolikus vagy pszichotikus (lásd alább).

Melankólia

Ez a kifejezés a depresszió azon formájának leírására szolgál, ahol a depresszió fizikai tünetei közül sok jelen van. Az egyik legfontosabb változás, hogy az ember lassabban mozog. Nagyobb esélyük van arra is, hogy depressziós hangulatuk van, amelyet a teljes öröm elvesztése jellemez szinte mindenben.

Pszichotikus depresszió

Néha depressziós betegségben szenvedő emberek elveszíthetik a valósággal való érintkezést és megtapasztalhatják a pszichózist. Ez hallucinációkat (olyan dolgokat lát vagy hallhat, amelyek nincsenek ott), vagy téveszmék (hamis vélekedések, amelyeket mások nem erősítenek meg), például úgy vélik, hogy rosszak vagy gonoszak, vagy figyelik vagy követik őket. Ők is lehetnek paranoiásak, úgy érzik, mintha mindenki ellene lenne, vagy hogy a betegség okai, vagy a körülöttük bekövetkező rossz események okai lennének ők maguk.

Prenatális és posztnatális depresszió

A terhesség alatt jelentkező depresszió és a szülés utáni években nő a megjelenés valószínűsége. Talán találkozunk a “perinatális” kifejezéssel is, amely a terhesség és a gyermek születésének első évét jelenti.

A depresszió okai ebben az időben összetettek lehetnek, és gyakran a tényezők kombinációjának eredménye. A születést követő napokban sok nő tapasztalta a „baby blues”-t, amely a hormonális változásokkal kapcsolatos általános állapot és a nők 80%-át érinti. A „baba blues”, vagy a terhességre és / vagy az új babához alkalmazkodó anya általános stressz állapota, de különbözikk a depressziótól. A depresszió hosszabb ideig tart, és nemcsak az anyát érinti, hanem a babáéval való kapcsolatot, a gyermek fejlődését, az anya partnereivel és a család többi tagjával való kapcsolatot.

A nők közel 10%-a depresszióban szenved a terhesség alatt. Ez a csecsemő megszületése után az első három hónapban 16 százalékra emelkedik.

Bipoláris zavar

A bipoláris rendellenességet „mániás-depressziónak” nevezték, mert a depresszív és a mániás periódusok időszakát tapasztalja a beteg, a normális hangulat időszakokkal tarkítva.

A mánia olyan, mint a depresszió ellentéte, és intenzitása változhat: a tünetek közé tartozik az emelkedettség érzése sok energiával, versenyképes gondolatokkal és kevés alvással. Gyors a beszéde a betegnek, miközben könnyen feldühödik, ahogy a nehézségekre fókuszál. Néha a beteg elveszti a valósággal való kapcsolatát és pszichotikus epizódjai lehetnek. A pszichózis tapasztalható hallucinációkban (lát vagy hall olyat, ami nincs ott), vagy téveszmékkel (például a személy, aki azt hitte, hogy szuperhatalmak befolyásolják).

Úgy tűnik, hogy a bipoláris zavar leginkább a családtörténethez kapcsolódik. A stressz és a konfliktus az ilyen állapotú emberek számára váltakozó epizódokat vált ki, és nem ritka, hogy a bipoláris rendellenességet rosszul diagnosztizálták depresszió, alkohol vagy drogfogyasztás, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) vagy szkizofrénia esetén.

A diagnózis attól függ, hogy az ember mániákus epizóddal rendelkezik-e. Nem ritka, hogy a betegek évekig járnak kezelésekre, mielőtt a bipoláris betegség pontos diagnózisát kapnák. Ha magas és mélypontok váltakoznak az életében, akkor hasznos, hogy ez egyértelműen közölje a kezelőorvosával. A bipoláris zavar a lakosság mintegy 2%-át érinti.

Ciklotim rendellenesség

A ciklotim rendellenességet gyakran a bipoláris rendellenesség enyhébb formájaként írják le. A személy legalább két éven át krónikus ingadozó hangulatokat tapasztal, beleértve a hipománia (enyhe vagy közepes mértékű mánia) időszakát és a depressziós tünetek időszakát, nagyon rövid periódusokkal (legfeljebb két hónapig). A tünetek időtartama rövidebb, kevésbé súlyos és nem szabályos, ezért nem felel meg a bipoláris rendellenesség vagy a súlyos depresszió kritériumainak.

Disztímiás rendellenesség

A disztímia tünetei hasonlóak a depresszióhoz, de kevésbé súlyosak. A disztímia esetében azonban a tünetek tovább tartanak. Egy személynek az enyhébb depresszióval több mint két évig kell rendelkeznie, hogy a disztímiát diagnosztizálják.

Szezonális érzelmi zavar

Ez olyan hangulati rendellenesség, amely szezonális mintázattal rendelkezik. A rendellenesség oka nem világos, de azt gondolják, hogy összefüggésbe hozható a különböző évszakok fénykibocsátásának változásával. Hangulatzavarok jellemzik (depresszió vagy mánia időszakai), amelyek egy adott szezonban kezdődnek és végződnek. Olyan a depresszió, amely télen kezdődik és eltűnik, amikor a hideg időszak véget ér. Általában azt követően diagnosztizálják, hogy a személy télen néhány éve ugyanazokat a tüneteket mutatja. A szezonális érzelmi zavarban szenvedők nagyobb valószínűséggel tapasztalják az energiahiányt, túl sokat alszanak, túlsúlyt, súlycsökkenést tapasztalnak, és szénhidrátokra vágynak. A szezonális érzelmi zavar nagyon ritka Ausztráliában, és nagyobb valószínűséggel található meg azon országokban, ahol rövidebbek a nappalok és hosszabbak a sötétedési időszakok.

 

Ne feledje, hogy a depresszió kezelhető, és hatékony kezelések állnak rendelkezésre. Minél korábbi támogatást keres, annál könnyebben oldja meg a problémát.

Reklámok

Testedzés hatása a depresszióra

Az unipoláris súlyos depresszióban szenvedő betegeknél érdemes kiegészítő terápiát is adni a betegeknek. Ezenkívül a testmozgás más egészségügyi előnyökkel is járhat, nem csak a depresszióban.

Az enyhébb depresszióban szenvedő betegeknél ésszerű alternatíva a testmozgás, feltéve, hogy a betegeket megfelelően monitorozzák (pl. 2-4 hetente) a tünetek esetleges romlására. A kiegészítő kezelésre vagy monoterápiára vonatkozó előírásoknak összhangban kell lenniük a gyakorlati irányelvekkel.

Bár számos tanulmány szerint a testmozgás előnyös a depresszív rendellenességek szempontjából, a bizonyítékok nem egyértelműek:

  • 35 randomizált vizsgálatban (1356 depresszióban szenvedő beteg) végzett meta-analízis összehasonlította a klinikai kezelést és a kontroll beavatkozást nem igénylő testmozgást, és csak mérsékelt klinikai előnyt mutatott. Azonban a vizsgálatok heterogenitása mérsékelt volt, és a 464 beteget tartalmazó hat magasabb minőségi vizsgálatban (ahol vakpróbákat alkalmaztak), csak olyan klinikai hatást találtak, amely nem érte el a statisztikai szignifikanciát.
  • Négy véletlen besorolásos vizsgálat során, amelyek összehasonlították a 271 klinikailag is depressziós beteget: a testgyakorlást végzőket a gyakorlást nem végzőkkel valamint placébó csoporttal. A vizsgálat alapján nem volt előnye a fizikai gyakorlatok végzésének. A klinikai kezelésben résztvevő betegeknél előfordulhat, hogy depressziósabbak lesznek és kevésbé reagálnak a testmozgásra, mint a nem klinikai kezelésből felvett depressziós személyek.

Későbbi randomizált vizsgálat, melyben 361 depressziós beteget vizsgáltak, arra a következtetésre jutott, hogy a szokásos gondozás kiegészítéseként nyújtott testmozgásra való ösztönzés kevésbé volt hatékony, mint a testgyakorlás biztosítása (körülmények, és gyakorlatsor).

A randomizált vizsgálatok áttekintése alapján az javasolható a klinikusoknak, hogy a depresszióban szenvedő betegeknél a következőképpen írják elő a testmozgást:

  • Modalitás – aerob, ciklikus testmozgás (pl. tempós séta, futás, úszás vagy kerékpározás) vagy rezisztencia tréning: súlyemelés a felső- és alsó testre
  • Rendszeresség – 3-5 edzés hetente
  • A munkamenet időtartama – szakaszonként 45-60 perc
  • Intenzitás: Aerob testmozgás esetén 50-85 százalék maximális pulzusszámmal. Rezisztencia tréning esetén 3×8 ismétlés a maximálisan megemelhető súly 80 százalékával.
  • Időtartam – legalább 10 hét.

A testgyakorlatnak az SSRI kezeléshez való kapcsolása lehetségesnek látszik. A gyakorlatok alkalmazását megkönnyítő stratégiák közé tartozik a gyakorlatok fajtájának a páciens preferenciái szerint megválasztása, a tevékenység típusának és gyakoriságának változtatása, valamint a motiváció felmérése interjúval. További segítség a célok meghatározása és a visszajelzés a betegek számára.

Kökény Tibor

Forrás:

Gregory Simon: Unipolar major depression in adults: Choosing initial treatment. www.uptodate.com

tempós.séta
Tempós séta